Gyakori kérdések
SZÁJHIGIÉNE, FOGÁGYBETEGSÉGEK
Miért fontos a helyes fogmosási technika?
Ha nem megfelelően tisztítjuk fogainkat, a fogakon maradó lepedék és a benne lévő baktériumtömeg egyrészt fogszuvasodást, másrészt az ínyszél közelében a fognyakakon maradó lepedék az ínyben gyulladást okoz!
Azt mindenki tudja, hogy a szuvas fogakat be kell tömetni, el kell őket látni. Azonban azt már kevesebben tudják, hogy az ínygyulladás milyen következményekkel jár.
Kezdeti stádiumban a helyes fogmosási technikákkal még visszafordítható az ínygyulladás! Később azonban a fognyakról az íny a gyulladás következtében visszahúzódhat, a fogak mellett mély, otthoni technikákkal tisztíthatatlan tasakok keletkeznek. Pusztulnak azok a szövetek amik a fog rögzítésében vesznek részt, a gyulladás a csontra is ráterjedve a fogak elvándorlását, mozgathatóságának növekedését, később elvesztését okozhatja.
Ezért elsődleges mindkét betegség szempontjából a megelőzés!
Hogyan kell helyesen fogat mosni?
Legalább három percig tartson a fogmosás! A mosás terjedjen ki minden fog minden felszínére, beleértve a problémás, nehezen elérhető felszíneket is. Fogról-fogra haladjunk! A fogkefét körkörösen mozgatva mossuk meg a rágófelszíneket, figyelve, hogy a barázdarendszer minden részét alaposan megtisztítsuk!
Ezután a belső és külső felszínek következnek! Ilyenkor a fogkefét a fog és az íny találkozására helyezzük úgy, hogy a sörték egy része az ínyen van. A sörték oldalait az ínyhez nyomjuk és a fogkefét a fog rágófelszíne felé egy csuklómozgással forgatjuk el. (Vagyis a felső fogaknál lefelé, az alsó fogaknál felfelé söprögetünk.) Ezt egy területen 5-8 alkalommal ismételjük meg, majd haladjunk tovább milliméterről-milliméterre a fogak külső és belső felszínén is!
Ha fogívvel párhuzamos sikáló (előre-hátra) mozgást végzünk, elkoptathatjuk az összes fognyakat kívülről! Kerüljük a kemény szőrű fogkefét és az erősen szemcsés súroló hatású fogkrémet.
Ha Önnek ínygyulladása van, ettől a technikától átmenetileg jobban vérezhet az íny, amitől nem szabad megijedni, az ínygyulladás csak úgy fog meggyógyulni, ha az ínyszél menti területekről a baktériumokat eltávolítja rendszeresen. Ez a vérzés körülbelül egy hét alatt rendeződni fog.
Milyen gyakran kell fogat mosni?
Minden étkezés után, és édesség fogyasztása után is szükség van egy alapos fogmosásra.
Ha nincs erre lehetőség, reggel-este mindenképp. (Bár az ebéd utáni fogmosás minden munkahelyen, iskolában megvalósítható kell legyen.)
Milyen fogkefét használjak?
Olyan fogkefét válasszunk, mellyel minden fogfelületet el tudunk érni és megtisztítani. Ezért kis fejű fogkefét válasszunk! (Nagy fejű fogkefével nem lehet a hátsó fogakhoz kellően hozzáférni.)
Közepes keménységű fogkefét használjunk! Ne legyen túlzottan sűrű vagy túl ritkás a sörték elhelyezkedése.
Lényeges, hogy kényelmesen meg tudom-e fogni, ragadni a nyelét.
A sörték manapság használatos különböző rafinált formákban való elhelyezése (cikk-cakk, elöl magasított sörték, keresztben elhelyezett sörték) nem növeli a tisztító hatást, sokkal fontosabb a jó fogmosási technika alkalmazása.
Milyen fogkrémet használjak?
A ma forgalomban levő fogkrémek a fogszuvasodás megelőzése szempontjából optimális mennyiségű fluoridot tartalmazzák, vagyis ha ezeket használva jó fogmosási technikát alkalmazunk, akkor a fogszuvasodás és fogágybetegégek előfordulása jelentősen csökkenthető. Vagyis a fogmosási technika sokkal lényegesebb kérdés, mint az, hogy melyik fogkrémet válasszuk.
A választásban itt is inkább praktikussági szempontok vesznek részt. Melyik az a fogkrém, amellyel szívesen mos fogat, az íze, a habosodás mértéke alapján?
Nem jó nagy szemcseméretű abrazív anyagtartalmú fogkrémeket használni, mivel ezek erősen súroló hatásúak, a kevésbé ellenálló fognyakakat elkoptatja! Ezek többnyire a magukat fogfehérítő hatású fogkrémeknek nevező termékekre igazak.
Kisgyereknek nem szabad felnőtt fogkrémmel fogat mosnia, mivel az abban levő fluorid koncentráció túl magas, nem véletlenül készül nekik külön fogkrém!
Jó-e az elektromos fogkefe?
Az elektromos fogkefe: hasznos! Nem állíthatjuk, hogy jobb tisztító hatású, mint a hagyományos fogkefével végzett alapos fogmosás, de vannak előnyös oldalai.
Ilyen a kicsi fej, amivel könnyebb beférni a hátsó fogakhoz és minden oldalról alaposan megtisztítani.
DE! Nagy veszélye, hogy használója könnyen úgy érezheti, "az elektromos fogkefe mindent megcsinál helyette. Úgyis forog magától, neki nem is kell semmit tennie". Ilyen gondolatmenettel könnyen leredukálódhat (helytelenül) a fogmosási időtartam egy-két mozdulatra csupán.
Vagyis ezt is helyesen kell használni, MINDEN felszínt meg kell vele mosni, kellő ideig, kellő alapossággal!
Jó-e a szájzuhany?
Jó kiegészítő lehet a szájtus vagy szájzuhany a jó szájhigiene fenntartásának, de nem alkalmas önállóan erre. Nem helyettesíti a tökéletes fogmosási technikát fogkefével és a kiegészítő eljárásokat sem (pl. fogselyem, fogköztisztító fogkefe használata)
Ezen kívül nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a használat módjával! A vízsugarat a fogra merőlegesen kell irányítani, nem nagy nyomással! Ha a fogtengellyel párhuzamosan tartjuk fájdalmat okozhat, a baktériumokat a szövetekbe préselheti, ez tályogot is eredményezhet.
Önmagában a lepedék és a táplálékmaradékok eltávolítására NEM alkalmas!
Milyen gyakran cseréljem a fogkefémet?
Három havonta, vagy még hamarabb, ha a fogkefénk 3 hónapnál korábban elkopott, a sörtéi szétállóak, vagy az ínyünket sérti.
Mire jó a fogselyem?
Fogselyemmel azokról a fogfelszínekről távolíthatjuk el a lepedéket, amik a fogkefe sörtéivel nem elérhetőek, vagyis a szűk fogközökből.
Ha ezekről a felszínekről nem távolítanánk el a lepedéket, ott fogszuvasodás és ínygyulladás, fogágybetegség alakulna ki.
Ennek használatát könnyebb gyakorlatban megtanulni és ehhez egy fogorvos vagy dentálhigiénikus segítségét kérni.
Hasznos-e a fogpiszkáló használata?
Használata egyszerűbb talán, mint a fogselyemé, azonban van néhány hátrányos tulajdonsága, ami miatt a fogselyemmel szemben ennek használatát nem ajánljuk!
A fogközökben maradt lepedékeltávolítást a fogak külső oldalán valamelyest el lehet vele végezni, de a belső oldalakon egyáltalán nem, ezen kívül könnyen felrostozódik, törik, amivel sérüléseket okozhat a nyálkahártyán!
Akinek a fogközeit még az íny kitölti, annak határozottan NEM SZABAD használni!
Jók-e a fogköztisztító fogkefék?
Jók. Elsősorban a szélesen megnyílt fogközök tisztítására használjuk. Azok a felszínek is tisztíthatók vele, amik homorúak, ezért fogselyemmel tisztíthatatlanok. Hidak, részleges fogsorok, fogszabályzó készülékek tisztítására is használhatóak.
Számos fajtája van forgalomban, mi leginkább a kisebb, kézbe fogható fajtát javasoljuk, mert jóval könnyebb vele bánni, mint a nyeles változatokkal. Ki kell választani az adott szájba való legjobb meretű fogköztisztító fogkefét, amihez első alkalommal célszerű egy sorozat megvásárlása és utána már beszerezhető a megfelelő méretű fogköztisztító.
Kaphatóak illatszerboltokban (DM, Rossmann, Müller), gyógyszertárakban, interneten.
Nálunk is megrendelhetőek.
Van ahol a fogaim közé rendszeresen ételdarab szorul. Mit tehetek ellene, mi okozhatja?
Ezekre a fogközökre még jobban oda kell figyelnie a fogtisztítás során! Attól függően, hogy milyen széles a fogköz (mekkora a hely a két fog között) vagy fogselymet (ha kicsi a hely) vagy fogköztisztító fogkefét (ha nagyobb) kell használjon. Ezeknek a technikáknak az elsajátításában a fogorvos tud segíteni.
A helyes fogtisztításon kívül fontos, hogy ezzel a panaszával fogorvoshoz forduljon, mivel ennek több oka is lehet és egy részük ellátást igényel.
Okozhatja például az ételbeékelődést fogszuvasodás, ilyenkor a foga(ka)t be kell tömni. HA már tömöttek okozhatja az, hogy a tömés alakjából adódóan nem érintkeznek kellően szorosan az egymás mellett lévő fogak. Ezt is lehet korrigálni.
Illetve lehet, hogy a fogak jól érintkeznek, de az ínysorvadás olyan mértékű, hogy a normálisan ínnyel kitöltött fogköz "üres", nem tölti ki az egészséges ínyszövet. Ilyenkor az íny állapotának rendszeres ellenőrzésében és kezelésében illetve a speciális fogköztisztító technikák megtanításában tud Önnek segíteni a fogorvos.
Öklendezem, hányingerem van a fogmosástól. Mit tehetek?
Aki hányingerre hajlamos, annak ajánlatos kis fejű fogkefét választani, akár ez lehet gyerek fogkefe is. Ezen kívül jók ilyen esetben is az elektromos fogkefék, mivel azoknak is kicsi feje van.
Nagyon fontos a hátsó területek tisztán tartása is, ezért nem szabad abba belenyugodni, hogy "de hát én nem tudok ott fogat mosni, mert hányingerem van!", Hanem meg kell találni a helyes módszert és eszközt hozzá!
Fogmosáskor vérzik az ínyem. Mit tegyek? Miért vérzik?
Az ínyvérzés a gyulladás jele.
Ezt kezelni kell. Forduljon minél hamarabb fogorvoshoz!
Sokan ha vérzik az ínyük, sokkal kevésbé alaposan mossák a fogukat, hogy ne vérezzen, ne fájjon.
Ez nem helyes!
Az érzékenység és az ínyvérzés ellenére alaposan kell végezni a fogmosást, mert az egyetlen módja a gyulladás megszüntetésének, ha a kiváltó okot szüntetjük meg. A kiváltó ok pedig az ínyszél mentén lévő baktériumokban gazdag lepedék.
Honnan tudom, hogy nekem ínygyulladásom van-e?
A legegyszerűbb és legmegbízhatóbb módszer az, ha ennek diagnosztizálását a fogorvosra bízza.
Mégis van egy-két otthon is tapasztalható és könnyen felismerhető jele az ínygyulladásnak.
Ilyenkor az íny piros, esetleg duzzadtabb, érzékeny, fogmosáskor vérzik (!) esetleg kellemetlen szájszagot tapasztalhat.
Fontos az ínygyulladás kezelése minél koraibb stádiumban, mert ekkor még visszafordítható.
Kellemetlen a leheletem. Mit tehetek ellene?
A kellemetlen leheletnek sok-sok oka lehet.
Az okok között szerepelhet a nem megfelelően tisztán tartott száj, a szájban lévő szuvas fogak, fogágybetegség, a száj bakteriális betegségei, fül-orr gégészeti betegségek, gyomor-bél betegségek, különböző gyógyszerek szedése, psyches betegségek, tüdő-, vese-, cukorbetegség stb.
E tünet jelentkezésekor mindenképpen forduljon fogorvoshoz, aki segít Önnek a helyes fogmosási technika elsajátításában, illetve az ellátásra szoruló fogak kezelését elvégzi.
Ezután a megtanult fogmosási technikát kitartóan, alaposan kell végezni.
Ezzel az esetek nagy részében a tünetek megszűnnek.
Ha a tünet továbbra is fennállna, akkor további orvosi kivizsgálásra van szükség.
Mi az a fogkő?
A fogkő a fog felszínéhez erősen tapadó lepedékből meszesedés során keletkező, fogmosással vagy egyéb otthoni fogtisztító eljárással el nem távolítható felrakódás.
A fogkő tele van baktériumokkal, az ínyszélben gyulladást vált ki, ami az íny szövetét károsítja.
Kezdeti stádiumban a helyes fogmosási technikákkal még visszafordítható az ínygyulladás! Később azonban a fognyakról az íny a gyulladás következtében visszahúzódhat, a fogak mellett mély, otthoni technikákkal tisztíthatatlan tasakok keletkeznek. Pusztulnak azok a szövetek, amik a fog rögzítésében vesznek részt, a gyulladás a csontra is ráterjedve a fogak elvándorlását, mozgathatóságát, később elvesztését okozhatja.
Ezért fontos a megelőzés!
Miért kell a fogkövet eltávolítani?
A fogkő tele van baktériumokkal, az ínyszélben gyulladást vált ki, ami az íny szövetét károsítja.
Kezdeti stádiumban a helyes fogmosási technikákkal még visszafordítható az ínygyulladás! Később azonban a fognyakról az íny a gyulladás következtében visszahúzódhat, a fogak mellett mély, otthoni technikákkal tisztíthatatlan tasakok keletkeznek. Pusztulnak azok a szövetek, amik a fog rögzítésében vesznek részt, a gyulladás a csontra is ráterjedve a fogak elvándorlását, mozgathatóságát, később elvesztését okozhatja.
Ezért fontos a megelőzés!
Hogyan lehet leszedni a fogkövet?
A fogak koronai részén lévő fogkövet egy speciális berendezéssel lehet eltávolítani. Ezeknek a berendezéseknek egyik fajtája az ultrahangos depurátor, amely vibrációt végez vízhűtés alkalmazása mellett és kimozdítja a fogkövet. Az ultrahang hatására apró vízbuborékok keletkeznek, melyek hirtelen összeesése hozzájárul a tisztító hatáshoz.
Az íny alatt lévő fogkövet pedig rendszerint kézi eszközökkel távolítjuk el.
Nem roncsolódik fogkőeltávolításkor a fogfelszín?
Nem, kizárólag a fogfelszínekre lerakódó fogköveket távolítják, mozdítják le ezek a berendezések.
Mit tegyek a fogkő kialakulása ellen?
A fogkövet otthoni eszközökkel már nem lehet eltávolítani, tehát nagyon fontos, hogy a fogorvos rendszeresen azt eltávolítsa.
Ezután az újra kialakulást lassítja, ha Ön tökéletes fogmosási technikával mossa fogait és használja azokat a kiegészítő fogtisztító eljárásokat (fogselyem, fogköztisztító fogkefe), melyeket fogorvosa ajánlott Önnek.
Mit jelent az, hogy fogágybetegség?
A fogat tartó szövetek: az íny, a rögzítő rostok és a körülötte lévő csont. Ezek egészsége függ attól, hogyan gondozzuk fogainkat, különös tekintettel az ínnyel szomszédos területre. Ha itt tartósan baktériumok rakódnak le és nem távolítjuk el fogmosáskor, akkor ott kezdetben ínygyulladás, majd a tartószövetek kiterjedtebb gyulladása és pusztulása történik.
Ez hosszabb idő után a fog meglazulásához vezet.